Elasztikus pamut jersey, világosbarna zsiráf mintázattal

Egy szép napon Nubu, a fiatal zsiráf észrevett egy csodálatos, színes pillangót a szavannán. Megtetszett neki a lepke, követni kezdte. A pillangó szárnyalt, szárnyalt, Nubu pedig igyekezett utána. Ment utána árkon-bokron át, annyira belefeledkezett a látványba. Közben a nap delelőre ért, majd nyugatra fordult, s már egészen megközelítette a látóhatárt, tarkára festve a felhőket, amikor a lepke hirtelen eltűnt Nubu elől.

A zsiráf tanácstalanul nézelődött, forgolódott, nem találta a szépséges pillangót. S ahogy ott állt tanácstalanul, hirtelen rádöbbent, hogy teljesen megfeledkezett az időről, és mindjárt esteledik, ő pedig nagyon messzire keveredett hazulról. A lepkekergetés során megéhezett, megszomjazott, és döbbenten látta, hogy ezen a környéken egyáltalán nincsenek fák, csak bokrok. Mit fog akkor vacsorázni?

Nubu némi töprengés után úgy döntött, hogy ezúttal megteszik a bokrokon lévő levelek, ha már egyszer nincsenek errefelé fák. Igaz, mélyebben vannak, mint a falevelek, de le tud hajolni. Odalépett a legközelebbi bokorhoz, szétvetette a lábait, mintha inni készülne, és jó mélyen lehajtotta a fejét, hogy szájával elérje a bokrot. Nem volt éppen kényelmes ez a testhelyzet, de inni is így szokott, ráadásul a levelek ízlettek neki. S mivel finom volt, jól belakmározott. Amikor elfogyott erről a bokorról a harapnivaló, megpróbált felegyenesedni és továbbmenni a következőhöz, de nagyon elzsibbadt. Alig bírta felemelni a fejét és kinyújtani a lábait.

Nem értette, mi történt vele, hiszen inni is így, lehajolva szokott, akkor mégsincs semmi baja utána… De aztán ráébredt, mi volt most másképpen. Inni rövid ideig szokott, enni azonban jóval lassabban tud. Ő észre sem vette, ahogy teltek a percek, de a teste bizony elgémberedett.

Nubu megijedt. Mi lesz most vele? Még sosem érezte ennyire mozgásképtelennek magát. Mindennek a tetejébe még nagyon szomjas is volt… Hogyan jut el a vízpartig?

Lassan, vánszorogva indult el a közeli tóhoz. Fájt minden lépés, mozdulat. De nem volt kecmec, mennie kellett. Kisvártatva azonban azt vette észre, mintha könnyebben lépkedne. A háta, nyaka is jobban mozdult. Nubu meglepődött. Ahogy haladt tovább, úgy tompult a fájdalom és a kellemetlen érzés. Egyenesebben tartotta magát, megszaporázta lépteit. Már nem is érezte a zsibbadást. Szinte futva érkezett a vízhez, ahol újra le kellett hajolnia. Félt az újabb mozdulattól, de inni szeretett volna… Mi lesz, ha megint fájni fog a kiegyenesedés?

Lenyújtotta száját, mohón kortyolt. Pillanatok alatt csillapította szomját. Utána felemelkedett. Nagy megkönnyebbülésére nem érzett fájdalmat. Hiszen az ivás sokkal gyorsabban ment, mint az evés! Nem volt ideje elgémberedni.

Ekkor Nubu hazafelé vette az irányt, és miközben az ismerős táj felé ügetett, megfogadta, hogy soha többé nem eszik bokorról. Akármilyen éhes legyen, és akármilyen finom levele legyen annak a bokornak. Inkább keres egy fát. Vagy nem csavarog el ilyen messzire, ahol még fák sem nőnek…

Foirrás:https://www.olvassmeset.hu/az-elkoborolt-zsiraf/